|
Önéletrajz: Dr. Cey-Bert Róbert Gyula 1938. július 5-én születtem Bárdudvarnokon (Somogy) születtem. Édesapám Czeibert Géza, malomtulajdonos volt (bárdi malom). Családom felmenői több mint 500 éven át Dél-Somogyban vízimolnárok voltak: Barcs, Babócsa, Vízvár, Csurgó, Rinyaszentkirály, Lábod, Mike térségében. Általános iskola: Kaposvár, Központi Anna utcai iskola 1945-1953, 1953 és 1956 októbere között a kaposvári Táncsics gimnáziumba jártam. A forradalom és a szabadságharc hírére 1956.október 25-én felmentem Budapestre és részt vettem a harcokban az Üllői út, József körút, Corvin köz, Múzeum körút, Rákóczi út körzetében, akkor ismertem meg Pongrátz Gergelyt, akivel mindvégig a 2005-ben bekövetkezett haláláig jó barátságban voltam. Miután a Belváros elesett, 1956. november 10-én sikerült bujkálva visszatérni Kaposvárra. A gimnáziumban mindenki tudta, hogy Budapesten harcoltam, ezért kitűnő lelkesedéssel fogadtak, különösen azért, mert sokan úgy tudták, hogy elestem a harcokban. Több osztályban és a tanári kar előtt beszámolót tartottam a budapesti utcai harcokról, de Kaposváron akkor már a félelem kezdett uralkodni, szovjet páncélosok portyáztak a város utcáin. Nem volt választásom, ha élve akartam maradni, menekülni kellett. November 22-én léptem át Körmendtől délre az osztrák-magyar határt. Ausztriában, Kammer am Attersee-ben érettségiztem 1958-ban egy magyar gimnáziumban (Ungarisches Realgymnasium), majd Svájcban, Genfben jártam egyetemre, ahol elvégeztem a Gazdaságtudományi szakot (1962) és a szociológiát (1965), majd az étkezési szokások pszichológiájából írtam a doktori disszertációmat Párizsban (Sorbonne), amelyet a Genfi Egyetemen védtem meg (1979). 1966-ban önálló vállalkozóként megalapítottam Genfben a Motivációs és Kommunikációs Kutató Intézetet (Institut de recherches de Motivation et de Communication), megnősültem és két gyermekem született: Tünde (1966) és Tibor (1968). Amikor 1971-ben Mindszenty József Bíboros-Prímás úr kénytelen volt elhagyni Magyarországot és a bécsi Pázmáneumban telepedett le, gyakran meglátogattam őt Bécsben és szoros kapcsolat alakult ki köztünk. A javaslatára 1974-ben felvettek a Szent Lázár (lazarita) lovagrendbe és később felkért, hogy vegyek részt egy általa szerkesztett könyv megírásában Szent Istvánról. 1981-ben megözvegyültem, átköltöztem Távol-Keletre, ahol alapítottam egy gasztronómiai Kutató Intézetet (Gastronomy Research International) és luxusszállodák és repülőtársaságok tanácsadójaként dolgoztam. 1984-ben megválasztottak Bangkokban a Gasztronómiai Világtanács főtitkárává, 1996-ban pedig Mexikó városban a Gasztronómiai Világszövetség elnökévé választottak. Távol-Keleti tartózkodásom idején több magyar őstörténeti kutatást végeztem Ujguriában, Tibetben, Mongóliában és vallástörténeti kutatásokat Burmában, Laoszban és Thaiföldön. Kutatásaim során ismertem meg a burmai őserdőkben a Karenni népet, amely 1948 óta függetlenségi harcot vív az elnyomó burmai kormánnyal. 1992-ben a Karenni ideiglenes kormány kinevezett nemzetközi nagykövetükké és szívós diplomáciai munka után sikerült felvetetnem őket az „Unrepresented Nations and Peoples Organisation (UNPO), vagyis az ENSZ-ben nem képviselt nemzetek és népek szövetségébe. 1996-ban telepedtem vissza Magyarországra. 1998 és 2011 között 27 könyvem jelent meg magyarul (őstörténet és vallástörténet kutatás, bor és gasztronómia, verseskötetek és regények. 2006-ban újranősültem, feleségem a székelyföldi Dr. Németh Éva, neurológus a siófoki kórházban. Jelenleg a Kodolányi Főiskola tanára vagyok Budapesten, Székesfehérváron és Siófokon (Távol-Keleti Kultúra, Távol-Keleti gazdasági stratégia és gasztronómia). Cím: 8600 Siófok, Kele u.81. E-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
www.cey-bert.hu Siófok, 2011. október 23.
Egyetemi tanulmányok: 1962. Közgazdasági Egyetem, Genf /Svájc/, 1965. doktori vizsgák: szociológia és pszichológia, Genf, 1979. Ph-D.: „Az étkezési szokások pszichoszociológiája” Genf, Párizs, Társadalomtudományok tudományágban. Jelenlegi munkahely: Kodolányi János Főiskola Siófoki és Budapesti Intézet, főiskolai tanár. Tudományos fokozat: - Ph-D fokozat, 1979. Társadalomtudományok tudományág
- Tudományos akadémiai tagság:
Nemzetközi Borakadémia, Magyar Borakadémia, Gasztronómiai Világszövetség elnöke /1984-2002/, Jelenleg a Gasztronómiai Világszövetség tiszteletbeli elnöke. Oktatói tevékenység: 2000. aug.1-től oktatok a Kodolányi János Főiskolán. Oktatott tárgyak: Italismeret, Borturizmus, Távol-Keleti kultúra és gasztronómia. Szakmai tevékenység: 1965-1980: Kommunikációs és Motivációs Kutatóintézet igazgatója, Genf Elvégzett főbb tudományos kutatások és tanulmányok: - Élelmiszeripar: marketing, reklámpszichológia és kommunikáció területén:
Nestlé, Suchard, Laiteries Réunies, Coop-Genéve, Office des Vins vaudois, Vins de Bourgogne. - Turizmus: marketing, reklámpszichológia és kommunikáció területén:
Török Turisztikai Minisztérium, Thaiföldi Turisztikai Központ, Hong Kongi Turisztikai Szövetség, Riotour /Brazília/, Tahitii Turisztikai Hivatal, Genfi Turisztikai Hivatal. - Gyógyszeripar: Hoffman-Laroche, Sandoz, Ciba-Gaigi
- Kozmetika: Christian Dior, Givaudon, Firmenich, Nina Ricci, Kenebo, Alai Delon, Cheesebrough Ponds
- Óraipar, elektronika, luxuscikkek: Omega, Tissot, Patek Philippe, Vasheron Constantin, Caran D’Ache.
1980-1995: „Gastronomy Research International” igazgatójaHong Kong, Osaka-Bangkok, Singapore Tanácsadási területek:Szállodák ás szállodaláncok presztizs gasztronómiai arculatának kialakítása: The Oriental /Bangkok/, The Dusit Thani /Bangkok/, The Regent Shangri La /Hong Kong/, The Peninsula /Hong Kong/, The Okura /Tokyo/, New Otani /Tokyo/, The Plaza /Osaka/, Marco Polo /Singapore/, Dynasty Singapore /Hyatt Singapore/, The Mandarin /Manila/,The Marco Polo /Manila/, The Mandarin /Jakarta/, Hyatt /Bali/, Nusa Dua /Bali/, Shila /Seoul-Korea/. Repülőgéptársaságok: Thai International, ANA /Japán/, Singapore Airliness, Cathay Pacific /Hong Kong/, Korean Airliness, Swissair, Air France, SAS, Lifthansa, Air India. 1995-2000: Cey-Bert Intézet igazgatója, Magyarország Tanácsadás, marketing tervek kidolgozása, arculatkialakítás cégek indításakor: Magyar Turizmus Rt., Gellért Szálló, Taverna Szálló, Hilton Szálló, Zwack Unicum, Magyar Borakadémia /ötletgazda/, Magyar Borok Háza, Tokaji Kereskedőház, Budapesti Nemzetközi Borfesztivál /ötletgazda/, AMC-FVM /Magyar borok hosszú távú marketing tervezete/. Publikációk szaklapokban, napilapokban Ø Hotel Revue /Svájc/: cikksorozat a világ legjobb szállodáirólØ Gault et Millau /Franciaország/: cikksorozat az európai és az ázsiai nemzeti konyhákról, cikksorozat a francia és az európai éttermek minőségi színvonalárólØ Ma Cuisine /Francaország/: cikksorozat a helyes táplálkozásrólØ Cuisine et vins de France /Franciaország/: cikksorozat a francia, olasz, spanyol és magyar borokrólØ Hong Kong Tourist Association Newsletters /Hong Kong/: cikksorozat a Hong Kong-i szállodákról és éttermekrőlØ Osaka Culinary Institute Journal /Japan/: cikksorozat a japán, a kínai, a thaiföldi és a francia konyhárólØ Thai Authority of Tourism Newsletters /Thailand/: cikkek a thaiföldi szállodákrólØ Magyar Nemzet /Magyarország/: 1996 óta rendszeresen megjelenő cikkek a borokról, éttermekről, turizmusról, magyar gazdasági problémákrólØ Konyhaművészet: cikkek a magyar és a külföldi gasztronómiárólØ Vendéglátás: cikkek a magyar borokról és a magyar konyháról Nemzetközi szimpóziumok rendezése:· Hong Kong: Kínai konyhák és a francia borok házasítása /1981/· Bangkok: Új francia konyha /1981/· Singapore: Francia Borok /1983/· Osaka: Francia borok és a japán konyha /1983/· Bangkok: Gasztronómiai csúcstalálkozó /1984/· Párizs: Gasztronómiai csúcstalálkozó /1985/· Róma: Gasztronómiai csúcstalálkozó /1986/· Barcelona: Gasztronómiai csúcstalálkozó /1987/· Mexikó City: Gasztronómiai Világkongresszus /1989/· Mexikó City: Gasztronómiai Világkongresszus /1996/ Gasztronómiai fesztiválok rendezése: - Hong Kong: 1981-82-84-85-92-96.
- Bangkok: 1982-től 2002-ig.
- Singapore: 1983-84-85-86-91.
- Manila: 1983-84-85-91.
- Jakarta: 1983-84-85-89.
- Párizs: 1983-tól 1991-ig.
- Mexikó City: 1989-től 1996-ig.
- Bali: Densapar: 1988.
- Róma: 1985-86-87.
- Barcelona: 1985-86-87-89-91.
- Budapest: 1996-tól.
Tudományos kutatások: - Ételtörténeti kutatások Prof. Jean Trémoliéres-el , Párizs /1974-1975/
- Nemzetközi Borakadémia: ókori és középkori bortörténeti kutatások, Genf/1975-1980/
- Történeti kutatások Prof. Hideo Matsumato-val, Kyoto Japán /1986-1990/
- Gasztronómiai kutatások Henri Gault-val, Párizs /1977-2000/
- Magyar őstörténet és ősvalláskutatások, Ujguria, Tibet, Mongólia /1987-1998/
Magyar és idegen nyelven megjelent könyvek: - La nouvelle orientation alimentaire, Genf 1973 - New pattern of food preferences, Genf 1974 - Airlines passangers food preferences, Genf 1976 - Changing language of food preferences, Genf 1977 - Hong Kongs wonderful tastes, Hong Kong 1985, /William Mark/ - A sólyom embere. Paginarum, Budapest, 1993 - Honfoglaláskori magyar konyha. Mezőgazda, Budapest, 1996 - Magyar borok és ételek harmonizációja. Paginarum, Budapest, 2000, magyar, német és angol - Guide des meilleurs restaurants d’Europe, Párizs, 2000 /Henri Gault/ - Balatoni borgasztronómia. Paginarum, Budapest, 2001, magyar, német és angol - Japán konyha, az Istenek konyhája. Paginarum, Budapest, 2001 - Magyar konyha ízei. Paginarum, Budapest, 2001 - Thai konyha, az ízek paradicsoma. Paginarum, Budapest, 2001 - Tokaji borgasztronómia. Paginarum, Budapest, 2001, magyar, német, és angol - A sólyom embere útjai. Paginarum, Budapest, 2001 - A magyar ősvallás. Paginarum, Budapest, 2002 - Magyar halgasztronómia. Paginarum, Budapest, 2001 - Kínai konyha, az erotika világa. Paginarum, Budapest, 2002 - A bor vallása. Paginarum, Budapest, 2003 - Magyar vadgasztronómia. Szik-Tim, Budapest, 2003 - Hungaricum borgasztronómia. Paginarum, Budapest, 2003, magyar, német és angol - Hunok és magyarok konyhája. Mezőgazda, Budapest 2004 - A Szerelem gasztronómiája. Mezőgazda Budapest, 2005 - Hun-magyar ősvallás. Szig-Tim, Budapest 2005 - A Fehér Tigris szelleme. Kairosz, Budapest, 2005 - Adj szabadságot, vagy halált. Hun-Idea, 2005 - Kép a fán. Hun-Idea, Budapest, 2005 - A magyar bor szellemisége. Hun-Idea, Budapest, 2006 - A Sólyom Embere visszatér. Püski, Budapest, 2007 - A Sólyom Népe. Püski Budapest 2010 - Magyar Konyha Filozófiája. Püski Budapest 2010 - Megszólalnak a jelképek. Püski, Budapest, 2011 Dr. Cey-Bert Róbert GyulaE-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
|